Minden történetnek van eleje, de hogy az enyém mikor kezdődött, attól függ, milyen aspektusból nézzük. Amikor megkérdezik, mikor lettem "ilyen", azt szoktam válaszolni, hogy a születésemkor. Valójában még előtte, de egyszerűbb úgy tekinteni a transzneműségemre, mint ami születési adottság. Egy olyan állapot, amiben az agy és  a test más neműként fejlődött ki. Ebből a nézőpontból tekintve tehát kisgyerekkoromban már problémáknak kellett lenni ebből az akkor még láthatatlan, nem ismert jelenségből. És így is volt, a test és az elme folyamatosan ellenkezett egymással. A fiúk világát szánta nekem a testem, az agyam pedig a lányokét. A környezetem is fiúnak tekintett, ezért kialakult az, amit én "hamis identitásnak" nevezek: elhittem, hogy valóban fiú vagyok és ennek megfelelően kell élnem. Csakhogy ez nem sikerülhetett, próbálkozásaim, hogy megfeleljek nemi szerepemnek, gyakran kudarcba fulladtak. 

Egy másik nézőpontból a transzneműségem a valóságában akkor kezdett megnyilvánulni, amikor egyre nagyobb érdeklődést tanúsítottam a női lét, a női ruhák, a nővé változás iránt. Ez harminc éves koromra lett nyilvánvaló, de arról fogalmam sem volt, hogy ez valójában miért van. A hamis identitás elkezdett repedezni és alatta megnyilvánulni a saját, női identitásom. De ekkor csak azt éreztem, hogy ez egy érdekes vágy, ami egyre erősödik, jobban és jobban szeretném kipróbálni, hogy néznék ki nőként. Elkezdtek az álmaimban, de a meditálósabb időszakaimban a képzeletemben is megjelenni azok a gondolatok és képek, ahol nőként élek. Majd egy olyan korszakom jött el, ahol már konkrétan arra vágytam, hogy fizikailag a nemi szervem is nőivé legyen műtve. Egyik sem volt tudatos, egyszerűen befészkelték magukat a gondolataimba és nem távoztak onnan.

 Ezekben a fázisokban azonban nem tudtam arról, hogy valóban nő vagyok. Érzékeltem, de megpróbáltam megfelelni a testi szerepnek. A női szerep akkor jött el, amikor a nemi identitásom valóságosan megnyilvánult. Szétesett az életem, egyedül maradtam és ebben a helyzetben egyre szabadabb is lettem, nem korlátozott egy kapcsolat abban, hogy megéljem a vágyaimat. Ezek eleinte zavarosnak tűntek, és bár egyre jobban vágytam nőnek lenni, nem mondtam ki, hogy az is vagyok. Azt képzeltem, hogy kettős identitásom van, ami hol női, hol férfi. A mostani nézőpontomból ez azt mutatja, hogy a burok már eléggé megrepedt és a női identitásom lassanként egyre erősebb lett. Idővel otthon női ruhában, az életben férfiként jelentem meg. Elkezdtem keresni azokat a női ruhadarabokat, amik jól állnának nekem. És egyre jobban és jobban kezdett működni a bennem élő nő. Pár hónappal a Nagy Döntés előtt már érzékeltem, hogy hol nő, hol férfi vagyok és ez már nem csak átöltözésre váltakozott, hanem bárhol: buszon, munkahelyen vagy akár az utcán. Egyre jobban ért bennem a felismerés, de így is pár hónap kellett, mire képes lettem felvállalni, hogy nem két nemem van, hanem csak egy, és az nem az, mint a testi. 

Miért későn? Miért nem gyerekkorban? Nem tudom, de a megfelelési kényszer, az ismeretek hiánya, az el nem fogadás nyilván erősen közrejátszottak abban, hogy a hamis identitásom végül teljesen elfedte a valósat. Idő kellett, mire ez a hamis identitás annyira összetöredezett, hogy felszínre kerülhetett a valódi. Pontosan tudom a dátumot is, amikor a teljes váltás megtörtént. Gyakorlatilag egy pillanat volt, amikor elfogadtam, hogy nő vagyok, nem volt benne semmi elmélkedés, meggondolás, mentem az utcán, hazafelé és hirtelen tudtam. Az utolsó darabkája is lehullt a régi identitásnak és már nem volt kétségem. Ez volt az igazi kezdet.